Tudják-e kiről nevezték el a Kelemen Didák utcát? A pestises betegeket gyógyító, országszerte templomokat, iskolákat alapító minorita szerzetest már életében is szentként tisztelték. Fő életműve a tavaly megújult miskolci minorita templom és rendház megalapítása. A miskolci hívek a mai napig küzdenek boldoggá avatásáért.
Alázatával, erkölcsös életvitelével, önfeláldozásával és irodalmi munkássága révén régen megérdemelte volna Kelemen Didák, a tizennyolcadik századi szerzetes, hogy boldoggá avassák. Ezen dolgozik évek óta az Éltető Lélek Alapítvány. Nem mellékesen ez vallásturisztikai szempontból sem jönne rosszul Miskolcnak, hiszen a szentek és boldogok életének fontos helyszíneire gyakran vezetnek zarándoklatok.
Az alapítvány életben tartja a szentéletű minorita atya kultuszát, akinek közbenjárására kezdték el a miskolci Hősök terén a templom, az iskola (a mai Földes Ferenc Gimnázium) és a rendház építését – számolt be róla Várhelyi Krisztina, az Éltető Lélek alapítvány képviselője a Miskolc Ma kamerája előtt.
Az 1683-ban, egyszerű erdélyi, falusi családba született P. Kelemen Didák hosszú utat tett meg mire a Felső-Tiszavidék apostola lett. Az eredetileg Sámuel névre hallgató kamasz a Kézdivásárhelyhez közeli Kánta minorita gimnáziumában tanult, majd a minoriták eperjesi főiskoláján sajátította el a bölcseleti és hittudományokat. A huszonegy éves ifjú 1704-ben tette szerzetesi fogadalmát és huszonöt évesen szentelték pappá.
Tanult fiatalemberként előtte állt az eperjesi katedrán és a papi pályán egyaránt egy szépen ívelő karrier lehetősége. 1710-ben, huszonhét évesen már a nagybányai rendház házfőnöke, a kurucok és a labancok közé szorulva, a Rákóczi szabadságharc idején az elfoglalt, felprédált rendházból elűzött szerzetesekkel. Állhatatosságát mutatja, hogy végül sikerült szép szóval visszakapnia az épületet.
A szabadságharc idején dúlt az egyik utolsó pestisjárvány az országban. Didák testvér nem riadt meg a pestises betegektől, hanem ápolta a ragálytól szenvedőket és adományokat koldult a jómódúaktól az éhező szegényeknek.
A XVIII. század első fele a barokk és az ellenreformáció időszaka. A minorita szerzetes térítési munkájával, a Pázmány Péterétől szelídebb hangnemű prédikációival és irodalmi színvonalú vallásos műveivel a Nyírségtől Erdélyen át Miskolcig nagy szerepet játszott abban, hogy a reformáció hatására meggyengült római katolikus hit új erőre kapjon.
1725-ben éppen Pozsonyba indult, amikor Miskolcon halad át az útja. A környéken ekkoriban alig akadt katolikus pap és templom, a hívők száma húsz családra zsugorodott, akiket kiközösített a protestáns többségű város. Nyomban beadványt intézett Borsod vármegye rendjeihez. Egy minorita kolostort és templomot álmodott meg Miskolcon. Didák atya prédikációi révén 1728-ban megkapta a Tetemvár aljában álló, ősi, romos Mária-templomot a hozzá tartozó területtel együtt.
A barokk stílusú templom építkezéseit személyesen felügyelte, miközben akár betegen is vezette Miskolc és környéke vallási és lelki életét, gyámolította a betegeket és szegényeket. Alig egy évtized alatt elérte, hogy már szent embernek” tartották a miskolciak. Az 1739-es pestisjárvány idején két évig istápolta a kórban szenvedőket és elesetteket az alföldi településeken. 1744. április 28-án hunyt el Miskolcon. Az általa alapított Nagyboldogasszony Minorita Templom kriptája rejti porhüvelyét.
Az alapítvány könyvkiadással és rendezvények szervezésével népszerűsíti a szentéletű szerzetes életművét. Emléktáblát kapott és utcát neveztek el róla, sőt még dokumentumfilm is készült az életéről, a tiszteletreméltó címmel. Halála évfordulóját, április 28-át, pedig Miskolcon minden évben megünneplik.
A boldoggá avatására tett kísérlet több alkalommal kudarcba fulladt. Legutoljára 1939-ben, amikor Adalberto Topolinski, a rendi szentté avatási ügyek általános római kérelmezője Miskolcon tartott helyszíni szemlét, és a boldoggá avatáshoz szükséges iratokat összegyűjtötte. Ezek után Lengyelországba hívta a krakkói bíboros, Nagy Lajos királyunk leánya, Hedvig (Jadviga) királynő hasonló ügyének kivizsgálására. Sajnos 1939 szeptemberében a németek és a szovjetek Lengyelországot elfoglalták. Topolinski egy német gyűjtőtáborba került, és ott a magával vitt iratokkal együtt rejtélyesen eltűnt.
Források: https://archiv.katolikus.hu/, Miskolc Ma
Fotók: Magyar Kurír, Építési Hírek, Wikipédia
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!
